D-vel álmodtam. Bár az arca, a teste nem szerepelt az álmomban, de minden este meglátogattam és vártam rá reggelig. D örömlány volt. Olyan volt az egész, mint egy orvosi rendelő. Volt egy váró, ahol sorszámot lehetett húzni, és aki húzott egy sorszámot, ő kapott egy ágyat, ahol leheveredhetett  mindaddig, míg a doktornő nem tudta fogadni. Elvégre éjszakai rendelésről van szó, fontos a beteg kényelme, és járt hozzá egy tablet is, hogy szórakoztathassa magát a delikvens, ha akarja a várakozás alatt. Én pedig reggelig vártam, hogy hazakísérjem D-t. Néha bevásároltam neki, vagy elintéztem ezt-azt, hogy erre se legyen gondja. Őrült egy álom.

Mint, hogy őrült egy péntek volt. Már 2-kor leléptünk A-val, hogy fröccsözzünk. A-nak viszont nincs bérlete és jöttek az ellnőrök, A leugrott a villamosról én meg slamasztikába kerültem. De nem nagyba azért. Viszont a korábban említett férfiasság, amit Belgrádban élhettem meg, árnyaltabb lett. Fontos eleme az igazságosság. Csak akkor tudok kiállni az ügyért, magamért, családomért, a páromért, ha arról tudom, hogy egy igazságos dolog. A-ért nem tudtam kiállni, hogy az ellenőr kemény szavakkal mondjon róla véleményt. Magamért igen. Nekem volt bérletem, minden rendben volt vele. A fröccsözés természetesen nem maradt el, csatlakozott A újdonsült férje és G is hozzánk idővel. Aztán G-vel lófráltam a parlament  előtt, a Váci utcán vásárolgattunk és végül beültünk sörözni egyet-kettőt. G mondatai néha szívenütnek. Belgrádban lebaszott, hogy olyan búval.bélelt vagyok, tegnap pedig azt mondta, hogy ő olyan, hogy visszatükrözi a másik hamgulatát. Leszúrtam, hogy nem annyira felszabadult, és erre kaptam ezt válaszul. A Chacago Big Foot pedig egy kellemes kissé citrusos, lehelletnyit édes és kesernyés sör. Bejött. Este 8 körül pedig írt A, hogy merre járok, nincs-e kedvem folytatni vele. Végülis miért ne. Szerzett táskát a cuccaimnak a Mekiben, így már sétálni is kényelmesebb volt, mint a sok kisebb tatyóval. Aztán egy tátrateával kezdve, míg bezárt a hely megváltottuk a világot.

Szomvaton elkísértem B-t vásárolgatni, nacit nézett magának, de előtte még egy ebéd, majd utána kutyátsétáltattunk jó hosszan. A 13. kerület fás részei igazán kellemesek és megnyugtatók tudnak lenni, ahogy a szélben susognak a falevelek.

Öcsémmel megint beszélgettem egy jót telefonon. Szép az idő Londonban és hamarosan kezdődik az egyetem is.

Ezennel pedig búcsúzik a blog nyilvános oldala. 2 hét és úgy gondolom, hogy elértem azt a pontot, ahol már nem tudok többet mondani, nincsenek úhabb gondolataim a házasságunkról. Nagyon sokat gondolok D-re és a házasságunkra, de ezeket innentől magamban foglalom össze. Bár nem kizárt, hogy néha-néha azért írok még ide is.

Máris megérte beiratkozni a webdesign tanfolyamra. Még akkor is, ha nem haladtam vele eddig valami jól, de most újra kedvet kaptam hozzá. Bár nem vett a cég térképező szoftvert, a PS használatát megtanultam egy nagyon picit, úgyhogy végülis tudtam rajzolni egy olyan térképet, amitől a laikusok elájultak, hogy milyen menő. Ügyes vagyok.

Szép idő volt ma is. Úgyhogy gondoltam - mivel a munkahelyemen is megdicsértek többen, hogy milyen jól nézek ma ki - megmutatom magam a városnak. Elsétáltam a kedvenc hidamhoz, kicsit ücsörögtem, ledőltem csukott szemmel és igyekeztem még az idei utolsó melengető napsugarakból töltekezni és hallgatni a munka után hazaigyekvők forgalmát. 

Aztán igyekeztem ma én is haza, hogy elmehessek edzeni. Jó volt újra erősíteni. Tetszik, hogy kezd formája lenni az izmaimnak. Még a végén a kedvenc - de soha nem vásárolt ruhadarabom - a kardigán is jól fog állni. Dean jut erről eszembe, nyakkendővel. Szerettem régen a nyakkendőket is.

Alakul a rend is itthon. Mondjuk holnap átugrik Gé borozni az erkélyen, mégsem fogadhatom rendetlen lakásban.

És az összegzés. Ennek azért nem árt többször nekiugrani, elolvasni. Elég sok mindent írtam. De azt jó volt látni, hogy a kezdeti picsogásból egyre összeszedetettebb gondolatok alakultak ki.

De talán mindenki ilyen, az elején minden gondolatom csak akörül forgott, hogy mennyire hiányzik D. Mindenről ő jutott eszembe, hogy hol és mit csináltunk. Elég sok dolgot csináltunk D-vel, egészen sok helyen jártunk a városban, vagy Budapest környékén. Ez mindenképpen tetszik. Eddig ebbe bele sem gondoltam talán. És arra sem, hogy D mennyire befészkelte magát az életembe. Nem ő az első, akivel együtt lakom, de ő az első, akivel ennyire élvezet együtt lakni, tetszik, hogy ennyire az életem része tud lenni, jó vele készülni reggelente. De ezek eddig csak a felszínt kapargatják. Érdekes élmény volt az is, hogy mennyire hasonló embert választunk párunknak hosszútávra. Ha akarjuk, ha nem, élhetünk akármennyire tudatosan és mások szemében nagyszerűen az – elsősorban gyermekkorban – elszenvedett lelki sérüléseink nagyon is meghatározzák az életünket. D gyerekkora is szép volt, de – legalábbis ahogyan én tudom – a figyelmet és a szeretetet nem úgy kapta meg, ahogyan szerette volna, ahogyan vágyott rá. D nagyon vágyik a szeretetre, arra, hogy elismerjék és szeressék úgy, ahogyan van. De közben nehezen hiszi el, hogy tényleg mennyire csodálatos. Igazán ellentmondásos, ami az önértékelését tudja aláásni. Szeresd Majci mindig a feleséged, úgy, hogy azt ő is érezze! De nem szerettem D-t mindig így. Nagyon szerettem, és most is nagyon szeretem, de ő ebből keveset érzett, mivel nem úgy szerettem, ahogyan ő erre vágyott. Miközben azt akartam, hogy ő vegye észre magát, hogy nekem ez így milyen rossz. Hülye egy taktika. Most már tudom. Fontos beszélgetni az érzésekről – ha nem is minden nap, hogy ne menjünk egymás agyára ezzel, de – mikor a negatív érzések kezdenek felülkerekedni azt el kell mondani. Ezek csak érzések. Nem ítélet D, vagy a kapcsolatunk felett, csak annak a lenyomata, hogyan fordítom le a kapcsolatunkat magamban. Ezzel lehet mit kezdeni. És, ha D is mesél ezekről, akkor tudunk aztán igazán előre haladni. Rosszat nem akarunk a másiknak, nem akarjuk bántani, így bíznunk kell abban, hogy ő sem támadásnak éli meg a negatív érzéseinket. És persze a pozitív érzésekről is legalább ennyit kell mesélni.

Ez a rosszat nem akarunk a másiknak téma. Ezen sokat töprengtem. Mások szemében D tényleg nagyon durva csinált meg velem az elmúlt időszakban. De én bízom annyira a feleségemben – és mindig megvédtem mások előtt is ebben – hogy ő nem bántani akart engem, egyszerűen csak nem volt jobb megoldókulcs a kezében a problémák kezelésére. Ezt tényleg alig páran értik meg. Pedig szerintem ez a legfontosabb: ha a párom törekszik arra, hogy a magától telhető legjobbat adja nekem, azért én nem haragudhatok rá, hogy az nekem nem a legjobb volt. Helyette szeretnem kell, mert ő a legjobbját adta nekem. Bár azért célszerű kommunikálni, hogy nem ezzel tesz igazán boldoggá :)

És ezt nem biztos, hogy D kezdte. Hanem lehet, hogy én. Mivel azt a kapcsolatot éltük, amit én álmodtam meg, magunknak, vagy lehet hogy csak magamnak. Nem azt, amit közösen alakítottunk ki, magunknak. Jó voltam D-hez, szerettem volna mindent megadni neki. Akinek viszont lehet nem ezekre lett volna szüksége. De itt jön vissza, hogy nem beszélgettünk az érzéseinkről.

A Good Will Huntingot viszont ajánlom mindenkinek. A sztori maga az sablonos, de ezek a mély érzelmek nagyon jól megvannak benne.

Érdekes volt a párkapcsolatok fázisairól is tanulni egy kicsit. Mi pont a harmadik, a szakítós fázisban vagyunk. De azt is tudni kell erről a szakaszról, hogy bár minden idegesít a párunkban és azt hisszük, elmúlt a szerelem, valójában nem a párunkat utáltuk meg, csak a helyzetet, amibe kerültünk azzal, hogy olyan nagyon szimbiózisban éltünk, hogy azt nem lehetett tovább fenntartani és elvesztettünk az énünkből egy darabkát, ami hiányzik. És azt is tudni kell, hogy ezen minden pár keresztülmegy, ez teljesen természetes állapot. Kicsit el kell, hogy engedjelek, hogy megtaláld önmagad. És én is magamra figyelhessek, hogy újra önmagam lehessek jobban, annak érdekében, hogy újra egyesülhessünk úgy, mint régen, de már ismerjük a másik minden oldalát, nem istenítjük, hanem őt az igazi valójában szeretjük. Mondjuk az biztos, hogy a gombapaprikásod én mindig isteníteni fogom :)

Fontos, hogy a saját lényünk szabadságát és a házasságunkban való összeolvadást is meg tudjuk élni. Szeretném, ha igazán boldog feleségem lennél, és azt is tudom, hogy szeretnélek úgy támogatni mindenben, ahogyan az neked jó. És nem úgy, ahogyan az szerintem jó. És megteszek mindent azért is, hogy boldog legyek és a boldogságomból, optimizmusomból adhassak neked is. Tudod, a „mindenből 100 egység van” és ennek a 100 egységnek a mindkettőnk számára optimális együttállását kell megtalálni.

Örülök és boldoggá tesz, hogy annyi mindent éltünk meg közösen. Nem akarok elvált férj lenni, szeretlek. A Cicabogár nélkül valahogy semmi sem az igazi. Erre Belgrádban kellett rájönnöm. Igazán kalandos és jó kis utazás volt az. De ezek olyan dolgok, amiket veled szeretnék átélni, veled a legjobbak, pedig ki tudja hány helyre utaztam már életemben és hány emberrel.

Kaptam egy kis leckét abból is, számomra mit jelent férfiasnak lenni. Emlékszem arra, mit mondtál: „ a férfi azt teszi, amire vágyik” ebből el kell sajátítanom sokat, hiszen mindent túlagyalok, de azt is tudom, hogy egyenrangú társamnak akarlak téged. De, ha bajban vagy, bajban vagyunk, akkor igen is az én dolgom, hogy megoldjam a helyzetet, hogy tudd, mindenben számíthatsz rám, hogy nem félek semmitől – csak a pókoktól – és biztonságban vagy velem.

Na ez nem lett egy igazi összegzés, talán túl sok és szerteágazó gondolatom van még mindig. Mindenesetre jó volt piknikezni D-vel a Szentendrei-szigeten. Nem is tudom, miért jutott ez most eszembe :)

Az összegzés egyelőre várat magára, mint ahogyan a rendrakás és az edzés is. De igazán élveztem a tegnapi kissé őszies időjárást. A Nemzeti Múzeum új parkjában ücsörögtem és nézegettem az embereket, galambokat meg az elhaladó autókat. Közben pedig öcsémmel beszéltem telefonon. Érdekes volt hallgatni, hogy az azonos háttér, neveltetés, család mennyire azonos problémákat hoz magával a párkapcsolatban is. Ő is valami hasonló cipőben jár, mint én, csak ő még a hölgyet fűzi. És ő az egyetlen, aki támogat abban, hogy Nyíregyházára költözzek, akár egyedül is. Elmeséltem neki az építőközösséget, a Farmot és a településinnovációs vállalkozási ötletemet is. Ha vannak tervek az emberben, amiket megvalósíthat mindennap, amiért érdemes felkelnie, akkor minden jó lesz, van miért lelkesedni. A kérdése csak annyi volt, hogy ez mennyire köthető Nyíregyházához? De ezek nem budapesti léptékű ötletek, kisebb térségben valósíthatók meg igazán hatékonyan. Nyíregyházát pedig mint várost igazán szeretem. És a vidék is bejön, legalábbis amennyire az utazgatásaim során sikerült megismernem. Egy idő után biztosan kicsit kicsi lesz azért és elveszti a varázsát, de nincs messze Miskolc sem a Bükkel, vagy a Zempléni-hegység, Tokajjal, esetleg Debrecen, de Szlovákia, Ukrajna és Románia sem az a beláthatatlan távolság, ha az ember nem akar órákat utazni külföldre. De igazából úgyis azzal vagyunk a legszívesebben, akit szeretünk.

Néha az utcán is énekelek Cicabogár-dalokat. Általában a Móriczig el szoktam sétálni munka utáni levezetésként, vagy a vasút melletti kis parkon át az Allee-nál lévő metrómegállóig. Kezdenek hullani a falevelek és azt nagyon szeretem.

A munkahelyem továbbra sem tud motiválni. Jó kis térképezős, elemzős feladatok lettek volna, de a térképezőszoftver túl drága a cégnek, az elemzést meg inkább odaadjuk a partnereknek, bíbelődjenek ők vele. A fizuemelésért ellenben tenni kell, hogy a cég is érezze, megérem a pénzem. A legnagyobb élmény az volt, mikor a belgrádi kalandot mesélhettem el a kollégáknak. Most már tuti senki sem akar majd velem utazni, mondván mindig történik velem valami. Legalább nem unalmas az utazás. Szerintem. Belgrád ősszel amúgy igazán nagyszerű úticél lehet, tele van parkokkal a város, erdőkkel a környékén, ahol óriási fák állnak. Elképzelve mindezt az ősz ezer színében és közben a lehullott faleveket rugdosva, tetszik a kép. Valamiért erről az jutott eszembe, mikor D-vel Balatonfüreden voltunk és ugrálni szerettem volna a nagy fák alatt lévő játszótér trambulinján, de csak csurom víz lettem, mert napokig esett előtte az eső és megállt alatta.

Hamar elaludtam és reggelre sikerült is kipihennem magam. Jó nap volt ez a kedd. Várom az őszt.

Az első nap újra itthon. Jött a gázóra leolvasó este, így időben haza kellett érnem. Persze késett, így edzeni már nem tudtam elmenni. Majd ma. Hiányzik az az edzés utáni érzés, ahogyan érzem, hogy erősebb a testem. Helyette megnéztem a Deadpool 2-t. Az előző részét még D-vel néztem meg. Tetszett. Semmi extra, egyszerűen szórakoztató. Hasonlóan az X-men is. És közben vasaltam sokat. Ez az HBO Go egész jó dolog, jó filmek vannak ott fent. A Netflix nem tetszik annyira. Drága és igazából minden csak feliratos. Bár a legújabb filmek ott hamarabb elérhetők. A lakást is össze kellene már szednem. Ezzel talán magamat is összeszedném jobban. És jó lenne főzni is valami finomat. Szerintem jól főzök, bár D kétségkívül sokkal jobban. Még mindig eszembe jut az a gombapaprikás...

A munka nehezen megy továbbra is. Másfelé kalandoznak a gondolataim még mindig. Érdekes kalandozás volt ez az elmúlt másfél hét, olyanokat tanultam - na jó, ez költői túlzás, inkább csak olvastam - a párkapcsolatokról, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Kíváncsi lennék D gondolataira ezekről.

Hiányzik az az intimitás, hogy kézen fogva sétáljunk az utcán, vagy, hogy este átöleljük egymást az ágyban. A belső énemet viszont - ha nem is kezdem megtalálni, de - próbálkozik előbújni, aminek örülök.

Azt hiszem, eljött az összegzés időszaka, sok minden töprengtem, sok gondolatom volt, itt az idő átolvasni ezeket újra és újra. És megérteni.

Egy fasz vagyok. Legalábbis néha így érzem. De aztán rájövök, hogy nem. Még mindig egy kis férfitéma. Milyen is az igazi férfi? Odaadás. Hűség. Megbízhatóság. Szilárd alap. Valahol ezt a négy dolgot olvastam róla.

De vajon hol van a határ az odaadásban, a hűségben? 

D ki tudja, hányszor lépte át azt a határt, amit egy feleség nem tehet meg. Azt mondta szeret. De mégis megcsalt; hazudott, hogy egy barátnőjénél tölti a hétvégét, de igazából A-nál volt. Nem gondolt arra, hogy nekem ez mennyire fog fájni? Azt mondta szeret, de mégis elköltözött, pedig tudta, ez nekem mennyire fog fájni. D-vel együtt terveztük a jövőnket, közös lakást vásárolunk hamarosan. Nem gondolt arra, hogy mennyire fájna nélküle beköltözni? Szeret, de mégis csak fájdalmat okoz. Tényleg hol a határa az odaadásnak és a hűségnek? Szerelmes odaadással fordulni a nőhöz és hűséget esküdni neki, de hűségesnek maradni az elveimhez. Jó kis dilemma ez. Én nem szabhatom meg D határait, csak a sajátjaim. Viszont a határok átlépéséhez érdemes visszakanyarodni az első napokhoz és a Good Will Huntinghoz. "Nem a te hibád" És való igaz, drága Cicabogárkám, hogy nem a te hibád, ami történt. És nem is az én hibám. Egyszerűen csak ilyen éretlenek voltunk. De az igen is a mi hibánk lesz, ha nem gondolkozunk el a tetteken és azok okán. Helyettünk senki sem tudja ezeket a lépéseket megtenni, hogy jobban megismerjük magunkat és boldogok lehessünk. Szeretlek, nagyon.

Erről jutott eszembe, hogy egy párkapcsolatnak 5 fázisa van.

Az első az örök szerelem időszaka, mikor a pár tagjai azt hiszik, hogy ez örökké fog tartani, és örökké boldogok lesznek a szerelemben.

A második az egy párrá válás időszaka, amikor megismerjük a másikat, megtanuljuk, minek örül, hogyan tehetjük boldoggá, mi tetszik nekünk benne, kibővítjük vele az életünket lényegében.

A harmadik a kiábrándulás időszaka. Elkezdenek zavarni kis dolgok, úgy érezzük nem szeret már igazán minket a párunk. Ezen a szakaszon áll vagy bukik a kapcsolat. Úgy érezzük nem vagyunk a helyünkön, a párunk minden kis dolga elkezd idegesíteni, az elégedetlenségünk csak nő és nő és nő. Megkérdőjelezzük a kapcsolatunk, tényleg ez kell-e nekünk, tényleg szeretjük-e ezt az embert. És megjelenik a gondolat a szakításról, válásról. A kérdés csak az feladod, vagy felvállalod? Feladod és felégetsz mindent, vagy felvállalod és szintén felégetsz mindent. Ez most így hülyén hangzik. Az első esetben a kapcsolatod égeted fel. A másik esetben - ha a nehézségeket felvállalod - akkor a párunkra kivetített tökéletesség képét égeted fel és megtanulod őt a maga tökéletlenségében látni és elfogadni.

Így juthatunk el a negyedik szakaszba. Ez a szakasz, ahol szembe merünk nézni a fájdalmainkkal és a konfliktusainkkal. És ezt a párunkkal is meg tudjuk osztani, és közösen túljutni ezen. Újra egymásba szeretni, de már egy kicsit okosabban. Már úgy szeretjük a másikat, ahogyan van, és tudjuk, hogy ő is úgy szeret minket, ahogyan vagyunk. És ez az, amiről írtam, amiért nem haragszom D-re, amiért azt tudom neki mondani, hogy nem az ő hibája. Úgy szeretem őt, ahogyan van. Megértem, hogy nem azért tesz nekem rosszat, mert rossz, vagy rosszat akar nekem, hanem a múlt sebei miatt, amit örökké magával fog hordozni.

Az ötödik szakasz. Ez már az igazi és tartós szeretet és szerelem időszaka. A beteljesedésé.

Mi D-vel a harmadik szakaszban járunk. Nem akarok ott elbukni, ahol mindenki elbukik. Még mindig hiányzik a gyűrűm az ujjamról. Soha nem akarok elbukni D-vel. És itt jön újra a képbe az, hogyan mondhatnám ezt el neki, hogy a "mi" helyett az "én" előretörése szükséges most, hogy újra egymásra találjunk már a valódi énünkkel. Elmúlt a szerelem? Sokan ezt mondják, és ekkor szakítanak, továbbállnak. De a harmadik fázis mindig eljön, ezt D is tudja, de nem tudom, szembe mer-e nézni vele. Eddig nem mert, inkább máshoz ment, hogy újra átélhesse az első szakasz szerelmes érzését. Én az ötödik szakaszt, az igazi és tartós szerelem időszakát akarom adni a Cicabogárkámnak. Vele akarom megélni ennek minden örömét.

Igazán kalandos egy nap volt a mai. Belgrádban csatangoltunk G-vel. Belgrád egy igazán barátságos város, ha kicsit kiszakadnál Budapestről, de nem akarsz messze menni és a kultúrsokkot is elkerülnéd, akkor ez a te városod. Kicsit olyan balkáni, kicsit olyan európai, kicsit olyan minden. Túl sokat gondoltam D-re. Tényleg nagyon fura nekem nélküle utazni. Ő tuti azt gondolja, hogy mindenféle exekkel én már bejártam - ha nem is a fél világot - de a Balkánt mindenképpen. Az igazság viszont az, hogy tényleg senkivel nem volt még ennyire jó utazni nekem. Igazi szerelmespárként utaztunk. Legtöbbet barátokkal, ismerősökkel utaztam, akiknek épp volt kedve utazni.

G le is baszott, hogy ne már, hogy az egész utunk arról fog szólni, hogy a Cicabogár így, a Cicabogár úgy, meg amúgy, meg imígy. Tök jogos. Főleg, hogy a szerb csajok csinosak. Bár engem ez csöppet sem hozott lázba.

Ehelyett a sors hozta úgy, hogy ne D körül járjanak a gondolataim. Vacsizni készültünk, esett az eső Belgrádban. Egy aluljárón át vitt az utunk, ahol azt vettem észre, G táskája nyitva. Minden megvolt benne, kivéve a pénztárcát. G mint jó barát eltette a bankkártyámat és az irataim, hogy ne kelljen nekem is táskát cipelnem e pár cucc miatt. Szóval ott voltunk a szakadó esőben iratok és pénz nélkül egy külföldi nagyvárosban. Első lépés: talán a szobában hagytuk. Visszaszaladtunk, de nem. Hát akkor mi legyen? Még mielőtt kitört volna a pánik felhívtam a követséget. Azt mondták, irány a rendőrség, feljelentést kell tennünk, és akkor állítanak ki ideiglenes útlevelet, amivel haza tudunk térni. A szállásadónkat megkérdeztem, hol van a legközelebbi rendőrség. Megvan az is. Elsétálunk oda. Kiderül angolul nem beszélnek, de amúgy is kell egy tolmács, aki magyarul, vagy angolul és szerbül beszél. Semmi pánik. Láttam egy Gamer Pub nevű helyet visszafelé. Besétálok, elmondom mi a szitu, és, hogy nekem kell net, hogy felhívjam a követséget viberen, mert az ingyen van. Ekkor már este 9 után járunk. Viber, tárcsáz, felveszik. Kapcsolják a konzulasszonyt, aki biztosít róla, hogy küld egy másik rendőrségi címet, ahol beszélnek angolul és minden flottul megy majd, de csak holnap reggel tudunk intézkedni. Cím megjön sms-ben, kicsit megnyugszunk. Amihez egy kis rövidital is hozzájárul persze és egy isteni angus marhával készült osztigaszószos tagliatellet vacsizunk. Megnyugodva, éjfél felé járva hazatérünk a szállásra. Összességében azért egy jó nap volt ez.

A férfiasság jelentése számomra talán ez: a mindennapokban a nő egyenrangú társam, viszont a bajban védelmezem és gondoskodom róla. G ki is emelte, hogy milyen jó volt, hogy még az aluljáróban mondtam, minden rendben lesz és rögtön fel is vázoltam, mit fogunk tenni. Innentől kezdve ő nem is aggódott igazán, pedig szinte már bőgni volt kedve. Nem akarom a mindennapokban leigázni a nőt, de azt akarom, hogy tudja, velem mindig biztonságban van, történjék bármi. És még egy, egyszer sem emeltem fel a hangom, nem voltam erőszakos, durva és agresszív, még akkor sem, mikor már minden kilátástalannak tűnt, hiszen a sztori folytatásában még lesz két másik rendőrkapitányság is, ahonnan el lettünk küldve, de rendíthetetlenül mentem tovább. Ha kizökkentem volna ebből a nyugodt helyzetemből, azzal a másik fél is megijedt volna, hiszen egy olyan eszközhöz nyúltam volna, mely ijesztő mindenki számára. Szóval csak határozottan, de nem erőszakosan. Ez egy nagyszerű felismerés volt. És büszke is voltam magamra.

Diával álmodtam. Azt, hogy felébreszt, hogy rémálmom volt megint. De persze nem az volt. G-t szólongattam a másik ágyon, hogy ki ő, hol vagyunk. És szomorú lettem, mikor rájöttem, hogy nem a Cicabogár van itt velem.

Volt egy másik álmom is D-vel. Ebben mindig eltévedtünk a városi tömegközlekedéssel. Mindaddig míg meg nem egyeztünk, hogy ki dönt az adott kérdésben és a másik hallgatott rá. Miután ez megtörtént a legbonyolultabb metró átszállások is flottul mentek, minden sínen volt velünk. Vajon ez az álmom mit jelenthet?

Olyan csend van a szobában reggel. Csak kiszaladnék a világból, hogy addig se kelljen semmire gondolnom. Tegnap a hosszú vezetés jó volt. Egészen Újvidékig. G kellemes beszélgetőpartner. De Újvidéknél előtört D belőlem. Ha megkérdeztem volna tőle, hogy miért oda épület a város, ahova, akkor ránéz a tájra, látja ott egy hegy, egy folyó, egy síkság és biztosan válaszol valami okosat. Vagy csak kedvesen azt mondja, "ehhez én már fáradt vagyok", és meghallgat engem, és mindig van valami kiegészítése, kérdése. Azzal, hogy meghallgat, és hozzá is tesz ő sokat tesz azért, hogy én jól érezzem magam. És talán a kapcsolatunknak is sokat tud adni egy ilyen helyzet: okosnak érezhetem magam, magabiztos leszek ezáltal. Hiányzott D útközben. Szeretem, mikor felolvas nekem, vagy valami szójátékot játszunk - bár ez utóbbi egy idő után uncsi lesz. És rá kellett jönnöm, D egészen jól vezet. És odafigyelt arra, amiket mondtam neki. Mindig rá kell jönnöm, hogy ő milyen ügyes és okos. Amúgy arra gondoltam, hogy a legközelebbi hosszú utunkon felváltva vezethetnénk. Tetszett, mikor a panorámatetőt én is élvezhettem, azon keresztül nézhettem a hegyeket, felhőket az autópályán Nyíregyháza felé menet egyszer. De szeretem simogatni D combját útközben. Vagy csak oda-oda nézni vezetés közben, hogy milyen cukin alszik. A szép nyakacskája, a szőke fürtjei.

Belgrád első benyomásra egészen kellemes hely, balkáni zene, bulik éjjel, kivilágításból mondjuk nincs sok, de a Száva partja az egészen jó lett. Viszont mégis olyan üresnek éreztem. G nagyon sok mindenről mesélt, de csak néztem ki a fejemből és D-ről ábrándoztam. Nem ölelhettem át, nem adhattam puszit az arcára, vagy ncsak hozzám bújna a folyóparton ücsörögve, nem adhattam neki szerelmes csókot. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz a Cicabogár nélkül utazni. Kikapcsolódni jöttem, ehelyett pofont kaptam magamtól. Nem akarok elvált férj lenni.

Egy újabb nap. Szép volt a reggel, már lehetett érezni, hogy kezd bejönni az ősz. Szeretem az őszt, mikor még meleg van, száraz az idő, színesek a levelek, az a boldog melankólia. Mióta ismerlek, minden őszt megosztok veled. Mindegyik ősz csodaszép volt. Eleinte csak a városban sétálgattunk, majd kirándulgattunk mindenfelé. Nehéz volt a tegnapi nap, sokszor eszembe jutottak ezek az emlékek. Nem tudom miért, de a Szózat jutott eszembe "Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért..." Az nem lehet, hogy mindez csak így elmúljon, a szerelmünk, a házasságunk, az álmaink, Barbika. Minden. A tegnapi nap könnyebb volt. Ma nagyon hiányzol, hogy a reggel visszaidézte ezeket az emlékeket. És nem veled utazom, pedig minden utat veled terveztem. Mondjuk G-vel nem is könnyű dűlőre jutni szállás terén.

Tetszett, hogy kezdtem máshogy hozzáállni a dolgokhoz. Jó volt ez a tegnapi élmény. A boldogságom és a házasságunk boldogsága belőlem fakad. Magamért kell tennem. Nagyon szerethetem D-t, segíthetek neki, hogy ő is megtalálja ezt, de előbb nekem kell annak lennem. Ha az vagyok, akkor tudok miből adni, mint ahogyan a kapcsolatunk első felében tudtam is. És ha adok, akkor D tud töltekezni és tud miből visszaadni. És ez az egész egy pozitív spirállá alakul.

Régebben szoktam Cicabogár-dalokat énekelni mondjuk zuhanyzás, mosogatás, ilyesmi tevékenységek közben, mikor a gondolataim szabadok és szárnyalhatnak. Régebben mindig a feleségemre gondoltam, de tényleg a szeretet adása felé, ez töltötte ki a gondolataim legnagyobb részét. Mostanában viszont nem énekeltem ilyeneket, ezt én is csak most tudatosítottam magamban. De most újra elkezdtem. Egyszerűen csak úgy jött. Semmi extra, csak a szép vagy, szeretlek mindenféle formájáról szólnak a dalok. Hiányzik a feleségem. És félek, hogy én nem hiányzok neki. De ezt persze úgysem tudom befolyásolni. És, ha jobban belegondolok, nem is tudom, mit mondhatnék neki. Elmondhatnám, hogy sokat gondolkoztam, hogy honnan, hova jutottam, hogy megtaláltam a bölcsek kövét és már tudom a megoldást? Na, ezzel csak elijeszteném az biztos. És lehet meg sem találtam a bölcsek kövét. Talán csak annyit mondanék, hogy ne félj, jó lesz újra minden, vagy ha már idézetek, akkor "küzdj és bízva bízzál" Küzdj és bízz egyszerre. Ne add fel, küzdj és bízz magadban, bízz bennünk.

Emlékszem arra, hogy a hajszálainkat bedugtuk két tégla közé, hogy megjelöljük, ez a mi lakásunk. A kettőnk közös életének igazi kezdetéé. Cuki volt. Igazából hiányzik D nagyon.

R-rel söröztünk egy jót. Nem főzök, így a gyrosos az Örsön már megismer és tudja, hogy Ayrant is kérek :) Tetszik R lelkesedése a saját házuk építése kapcsán. Ügyesebben csinálják, mint mi csináltuk. Pedig az ő feleségét sem érdeklik igazából a műszaki megoldások, részletek. Állítólag meghallgatja, de 5 perc után már unja is. Pedig R is nagyon sokat bújja a netet a legjobb megoldások megtalálása érdekében. Állítólag van, hogy éjszaka is inkább felkel és tervezget. R meg is hívott magához, hogy építsünk téglafalat, tetőt. Kíváncsi vagyok, mennyire vagyok jó ebben, úgyhogy igent mondtam. Bár csak októberben kezdünk majd neki. Meg arra is gondoltam, ha az apósom hozzáfog a kertjükben a kisház újjáépítéséhez, akkor jól fog neki jönni egy hozzáértő kéz.

A tegnapi nap kicsit más volt, mint eddig a  többi. Nagyon persze azért nem. Vártam, hogy talán írsz, talán gondolsz rám bármiért is, de nem írtál. Vágyakoztam utánad, mert hiányzol.

Ránéztem a munkahelyi naptáramra és realizáltam, hogy hamarosan céges hétvége. Vagyis nem is hétvége lesz most, hanem csütörtök-péntek, de ez lényegtelen. Vagy talán azért nem, mert a hétvége utána még rosszabb lesz. Emlékszem az előzőkre, hogy mennyire vágytam haza már szombaton délelőtt, és mennyire élveztem, mikor éjszakába menően cseteltünk pénteken. Még bíztattalak is, pattanj autóba és találkozzunk Visegrádon a szobámban. Félek, hogy most nem lesz ilyen. Nem leszel velem. Vajon miért ragaszkodom ennyire hozzád, hogy ilyenkor sem tudtalak elengedni? Pedig bulizhattam volna, te pedig pihensz, vagy szintén bulizol, magaddal foglalkozol. Néha el kell engednem téged, hogy magad lehess.

Emlékszel még, mikor januárban elolvastuk a könyvet a hatékony időgazdálkodásról és a személyes alkotmányunkról. Az nagyon szuper élmény volt. Sajnálom, hogy nem kezdtük el. Érdekes lenne, ha lenne a házasságunknak is egy alkotmánya. De emlékszel még arra is, hogy mit tettünk mind a ketten legelőre? Magunkat. Azért, hogy kibontakozhassunk és még többet adhassunk egymásnak. Legalábbis én ezért. Hiányoznak ezek, hiányzik, hogy nem vágtam bele és nem segítettem neked is belevágni. Vajon hol tartanánk most, ha elkezdtük volna?

Hiányzik, mikor nem írsz. Annyi mindent mesélnék el neked. G-vel utazom Belgrádba a hétvégén. Nem tudok otthon lenni. Nem lesz olyan mint veled. Mikor nézegettem a szállásokat azon gondolkoztam, vajon neked melyik tetszene. Találtam is egy nagyon szupert. Szívesen elutaznék oda veled. Szívesen lennék csak veled a gondjaink nélkül. Csak szeretnélek, és más semmi. De eljön ennek is az ideje.

Egyedül vagyok és magányos. Szeretlek téged. De azt is be kell látnom, hogy ez a sztori nem rólam szól. Önző lennék, ha benyomnám a "visszatekerés" gombot. Mert csak nézhetném magunkat ahogyan csendben élünk egymás mellett. Neked sem volt az igazi, nekem sem volt az igazi már, mivel nem azt tudtuk adni a másiknak, amire igazán szüksége lett volna. Nem beszélgettünk, nem kommunikáltunk, csak magunkba fordultunk, buták voltunk. De kurva jó lenne, minden nap önfeledten nevetni együtt, a kis gödröcskédet látni, boldognak lenni együtt. Szeretni és szeretve lenni nagyon. Kirándulni, sorozatokat nézni, a rajzaidat nézegetni. Otthon lenni veled bárhol a világban. Szeretni és szeretve lenni.Azt hiszem, ez az én párkapcsolati mottóm. És talán valahol az életcélom is. Szívesen lennék otthonülő férj, aki gondoskodik arról, hogy a feleségének mindene meglegyen, szép és tiszta lakásba érkezhessen haza minden nap, finom vacsikat főznék, vagy ebédet másnapra. Ez az én batyum talán: nekem ilyenem sohasem volt, de mindig szerettem volna, ha gondoskodnak rólam. Örömmel töltene el, ha így is kifejezhetném, mennyire fontos vagy nekem. Talán a lakás is ezért vált ennyire a rögeszmémmé. Legyen tökéletes, mert te mindenből a legjobbat érdemled. Sohasem mertem neked kimondani, hogy igen, az "otthonülő" férj szerepe nekem igen is tetszik, hiszen ebben nincs semmi férfias. Napközben otthon vagyok, szárnyalhat a fantáziám, olvashatok, ábrándozhatok, majd elkezdelek várni haza, vagy készülni, hogy találkozzunk a városban. Talán a gondtalanság, a felszabadultság és a biztonság érzése az, ami ebben meglenne.

Erről eszembe jutott, hogy azt mondtad, ideges vagy mellettem a legutóbbi időben. Mit kaptál itthon? Talán nem is fontos, fontosabb kérdés lehet az, hogyan jöttél haza? Tele voltál stresszel és félelemmel? Sajnos nem beszélgettünk az érzéseinkről. A belső béke, egyensúly kell ahhoz, hogy fel tudjuk dolgozni az életben létrejövő feladatokat. Felismerni, hogyan hatnak ránk az érzéseink, a másik érzései, hogyan tudnánk ezt kezelni.Ez nekem is legalább ennyire szól. Mennyi félelem és önmarcangolás volt, van bennem. Egymás mellett nehezen ment volna ennek a feloldása, mert talán mind a ketten a másikban láttuk a hibát, hibást. És nem magunkban.Ha 2 hétre elmegyek Londonba, akkor csak arra vártam volna, hogy veled lehessek újra, nem változott volna talán igazán semmi. Szeretném, ha igazán szeretve éreznéd magad te is. Légy boldog velem!

Boldognak lenni a párkapcsolatban nagyon jó. De akkor vagyunk igazán boldogok, ha önmagunkban is azok vagyunk. Én melletted vagyok, szeretlek és a tudásomhoz képest támogatlak, mikor arra lesz szükséged. Biztatlak, ha elakadsz, segítelek továbblendülni a nehéz helyzeteken, társad lennék akkor is, mikor még csak keresed önmagad és önmagad boldogságát. Hogy társad lehessek az örömben is.

Nekem a boldogság az valami belső nyugalom. Emlékszel rám régebbről? Semmi sem tudott kizökkenteni a nyugodt állapotomból. Egyensúlyban voltam, büszke voltam magamra, élettel teli és mosolyogtam. Inspiráló vagyok másokra... Bár ez utóbbi talán már csak okozata a boldogságomnak. És talán ezzel tudok a legtöbbet adni neked is. Azzal, hogy boldog vagyok, és tudsz ebből te is töltekezni, nem félsz, nem stresszelsz annyit, mert tudod, hogy van, aki tud adni a boldogságából. Így talán te is könnyebben találod meg a boldogságod, mert a negatív érzéseken hamarabb túllendülsz.

Azt hiszem, most azzal tudok a legtöbbet tenni magunkért, hogy a saját lelkemmel foglalkozom, hogy újra boldog lehessek egyedül is. A Cicabogár történetek innentől kicsit rólam is szólnak majd. Majcika és Cicabogár történetei, ez lenne a jó címe a most kezdődő fejezetnek. Itt vagyok neked bármikor, ezt tudnod kell, ha szükséged van rám. Szeretlek és ezen semmi sem változtathat, drága feleségem. Semmi! Tényleg semmi!