Az összegzés egyelőre várat magára, mint ahogyan a rendrakás és az edzés is. De igazán élveztem a tegnapi kissé őszies időjárást. A Nemzeti Múzeum új parkjában ücsörögtem és nézegettem az embereket, galambokat meg az elhaladó autókat. Közben pedig öcsémmel beszéltem telefonon. Érdekes volt hallgatni, hogy az azonos háttér, neveltetés, család mennyire azonos problémákat hoz magával a párkapcsolatban is. Ő is valami hasonló cipőben jár, mint én, csak ő még a hölgyet fűzi. És ő az egyetlen, aki támogat abban, hogy Nyíregyházára költözzek, akár egyedül is. Elmeséltem neki az építőközösséget, a Farmot és a településinnovációs vállalkozási ötletemet is. Ha vannak tervek az emberben, amiket megvalósíthat mindennap, amiért érdemes felkelnie, akkor minden jó lesz, van miért lelkesedni. A kérdése csak annyi volt, hogy ez mennyire köthető Nyíregyházához? De ezek nem budapesti léptékű ötletek, kisebb térségben valósíthatók meg igazán hatékonyan. Nyíregyházát pedig mint várost igazán szeretem. És a vidék is bejön, legalábbis amennyire az utazgatásaim során sikerült megismernem. Egy idő után biztosan kicsit kicsi lesz azért és elveszti a varázsát, de nincs messze Miskolc sem a Bükkel, vagy a Zempléni-hegység, Tokajjal, esetleg Debrecen, de Szlovákia, Ukrajna és Románia sem az a beláthatatlan távolság, ha az ember nem akar órákat utazni külföldre. De igazából úgyis azzal vagyunk a legszívesebben, akit szeretünk.

Néha az utcán is énekelek Cicabogár-dalokat. Általában a Móriczig el szoktam sétálni munka utáni levezetésként, vagy a vasút melletti kis parkon át az Allee-nál lévő metrómegállóig. Kezdenek hullani a falevelek és azt nagyon szeretem.

A munkahelyem továbbra sem tud motiválni. Jó kis térképezős, elemzős feladatok lettek volna, de a térképezőszoftver túl drága a cégnek, az elemzést meg inkább odaadjuk a partnereknek, bíbelődjenek ők vele. A fizuemelésért ellenben tenni kell, hogy a cég is érezze, megérem a pénzem. A legnagyobb élmény az volt, mikor a belgrádi kalandot mesélhettem el a kollégáknak. Most már tuti senki sem akar majd velem utazni, mondván mindig történik velem valami. Legalább nem unalmas az utazás. Szerintem. Belgrád ősszel amúgy igazán nagyszerű úticél lehet, tele van parkokkal a város, erdőkkel a környékén, ahol óriási fák állnak. Elképzelve mindezt az ősz ezer színében és közben a lehullott faleveket rugdosva, tetszik a kép. Valamiért erről az jutott eszembe, mikor D-vel Balatonfüreden voltunk és ugrálni szerettem volna a nagy fák alatt lévő játszótér trambulinján, de csak csurom víz lettem, mert napokig esett előtte az eső és megállt alatta.

Hamar elaludtam és reggelre sikerült is kipihennem magam. Jó nap volt ez a kedd. Várom az őszt.