A tegnapi nap kicsit más volt, mint eddig a  többi. Nagyon persze azért nem. Vártam, hogy talán írsz, talán gondolsz rám bármiért is, de nem írtál. Vágyakoztam utánad, mert hiányzol.

Ránéztem a munkahelyi naptáramra és realizáltam, hogy hamarosan céges hétvége. Vagyis nem is hétvége lesz most, hanem csütörtök-péntek, de ez lényegtelen. Vagy talán azért nem, mert a hétvége utána még rosszabb lesz. Emlékszem az előzőkre, hogy mennyire vágytam haza már szombaton délelőtt, és mennyire élveztem, mikor éjszakába menően cseteltünk pénteken. Még bíztattalak is, pattanj autóba és találkozzunk Visegrádon a szobámban. Félek, hogy most nem lesz ilyen. Nem leszel velem. Vajon miért ragaszkodom ennyire hozzád, hogy ilyenkor sem tudtalak elengedni? Pedig bulizhattam volna, te pedig pihensz, vagy szintén bulizol, magaddal foglalkozol. Néha el kell engednem téged, hogy magad lehess.

Emlékszel még, mikor januárban elolvastuk a könyvet a hatékony időgazdálkodásról és a személyes alkotmányunkról. Az nagyon szuper élmény volt. Sajnálom, hogy nem kezdtük el. Érdekes lenne, ha lenne a házasságunknak is egy alkotmánya. De emlékszel még arra is, hogy mit tettünk mind a ketten legelőre? Magunkat. Azért, hogy kibontakozhassunk és még többet adhassunk egymásnak. Legalábbis én ezért. Hiányoznak ezek, hiányzik, hogy nem vágtam bele és nem segítettem neked is belevágni. Vajon hol tartanánk most, ha elkezdtük volna?

Hiányzik, mikor nem írsz. Annyi mindent mesélnék el neked. G-vel utazom Belgrádba a hétvégén. Nem tudok otthon lenni. Nem lesz olyan mint veled. Mikor nézegettem a szállásokat azon gondolkoztam, vajon neked melyik tetszene. Találtam is egy nagyon szupert. Szívesen elutaznék oda veled. Szívesen lennék csak veled a gondjaink nélkül. Csak szeretnélek, és más semmi. De eljön ennek is az ideje.

Egyedül vagyok és magányos. Szeretlek téged. De azt is be kell látnom, hogy ez a sztori nem rólam szól. Önző lennék, ha benyomnám a "visszatekerés" gombot. Mert csak nézhetném magunkat ahogyan csendben élünk egymás mellett. Neked sem volt az igazi, nekem sem volt az igazi már, mivel nem azt tudtuk adni a másiknak, amire igazán szüksége lett volna. Nem beszélgettünk, nem kommunikáltunk, csak magunkba fordultunk, buták voltunk. De kurva jó lenne, minden nap önfeledten nevetni együtt, a kis gödröcskédet látni, boldognak lenni együtt. Szeretni és szeretve lenni nagyon. Kirándulni, sorozatokat nézni, a rajzaidat nézegetni. Otthon lenni veled bárhol a világban. Szeretni és szeretve lenni.Azt hiszem, ez az én párkapcsolati mottóm. És talán valahol az életcélom is. Szívesen lennék otthonülő férj, aki gondoskodik arról, hogy a feleségének mindene meglegyen, szép és tiszta lakásba érkezhessen haza minden nap, finom vacsikat főznék, vagy ebédet másnapra. Ez az én batyum talán: nekem ilyenem sohasem volt, de mindig szerettem volna, ha gondoskodnak rólam. Örömmel töltene el, ha így is kifejezhetném, mennyire fontos vagy nekem. Talán a lakás is ezért vált ennyire a rögeszmémmé. Legyen tökéletes, mert te mindenből a legjobbat érdemled. Sohasem mertem neked kimondani, hogy igen, az "otthonülő" férj szerepe nekem igen is tetszik, hiszen ebben nincs semmi férfias. Napközben otthon vagyok, szárnyalhat a fantáziám, olvashatok, ábrándozhatok, majd elkezdelek várni haza, vagy készülni, hogy találkozzunk a városban. Talán a gondtalanság, a felszabadultság és a biztonság érzése az, ami ebben meglenne.

Erről eszembe jutott, hogy azt mondtad, ideges vagy mellettem a legutóbbi időben. Mit kaptál itthon? Talán nem is fontos, fontosabb kérdés lehet az, hogyan jöttél haza? Tele voltál stresszel és félelemmel? Sajnos nem beszélgettünk az érzéseinkről. A belső béke, egyensúly kell ahhoz, hogy fel tudjuk dolgozni az életben létrejövő feladatokat. Felismerni, hogyan hatnak ránk az érzéseink, a másik érzései, hogyan tudnánk ezt kezelni.Ez nekem is legalább ennyire szól. Mennyi félelem és önmarcangolás volt, van bennem. Egymás mellett nehezen ment volna ennek a feloldása, mert talán mind a ketten a másikban láttuk a hibát, hibást. És nem magunkban.Ha 2 hétre elmegyek Londonba, akkor csak arra vártam volna, hogy veled lehessek újra, nem változott volna talán igazán semmi. Szeretném, ha igazán szeretve éreznéd magad te is. Légy boldog velem!

Boldognak lenni a párkapcsolatban nagyon jó. De akkor vagyunk igazán boldogok, ha önmagunkban is azok vagyunk. Én melletted vagyok, szeretlek és a tudásomhoz képest támogatlak, mikor arra lesz szükséged. Biztatlak, ha elakadsz, segítelek továbblendülni a nehéz helyzeteken, társad lennék akkor is, mikor még csak keresed önmagad és önmagad boldogságát. Hogy társad lehessek az örömben is.

Nekem a boldogság az valami belső nyugalom. Emlékszel rám régebbről? Semmi sem tudott kizökkenteni a nyugodt állapotomból. Egyensúlyban voltam, büszke voltam magamra, élettel teli és mosolyogtam. Inspiráló vagyok másokra... Bár ez utóbbi talán már csak okozata a boldogságomnak. És talán ezzel tudok a legtöbbet adni neked is. Azzal, hogy boldog vagyok, és tudsz ebből te is töltekezni, nem félsz, nem stresszelsz annyit, mert tudod, hogy van, aki tud adni a boldogságából. Így talán te is könnyebben találod meg a boldogságod, mert a negatív érzéseken hamarabb túllendülsz.

Azt hiszem, most azzal tudok a legtöbbet tenni magunkért, hogy a saját lelkemmel foglalkozom, hogy újra boldog lehessek egyedül is. A Cicabogár történetek innentől kicsit rólam is szólnak majd. Majcika és Cicabogár történetei, ez lenne a jó címe a most kezdődő fejezetnek. Itt vagyok neked bármikor, ezt tudnod kell, ha szükséged van rám. Szeretlek és ezen semmi sem változtathat, drága feleségem. Semmi! Tényleg semmi!